Dr. Kutnyánszky-Horváth
Annamária

A Futureproof Generation Program alapítója

STORY

Hogyan kezdődött?

Másfél évtizede kerültem kapcsolatba a szemlélet- és gondolkodásmódunk megváltoztatásának szükségességével és ezek fejlesztési lehetőségeivel.  Kezdetben a saját előre haladásom motivált, de amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mekkora változások érhetőek el egy képzett, profi szakember segítségével, onnantól folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy minél több tudást megszerezzek, és a lehető legjobban tudjak segíteni másoknak is.

Miért indítottam a Jövőálló Generáció Programot?
  • Mert személyesen megtapasztaltam, hogy erős motivációval, egy jól meghatározott céllal és megfelelő tervezéssel 250%-os teljesítménynövekedést is el lehet érni.
  • Mert a sikerünk akár 90%-ban is múlhat azon, hogy hogyan bánunk magunkkal és másokkal. Ha megtanuljuk felismerni a saját és a többi ember szükségleteit, sokkal eredményesebben tudunk együttműködni.
  • Mert a 21. század közepe felé haladva, már nem elegendőek a 20. századi tanítások és oktatási módszerek.
  • Mert mindenkinek – fiataloknak, szülőknek, vezetőknek, vállalkozóknak – szüksége van segítségre, hogy eligazodjon ebben a hirtelen és nagyokat változó környezetben.
  • Mert köszönhetően az erős Felfedező motivátoromnak, jobbá szeretném tenni a világot.
Rólam

A három domináns motivátoromnak – Alkotó, Felfedező, Szakértő – köszönhetően soha nem érzem, hogy már eleget tudnék, folyamatos a késztetés, hogy újabb és újabb ismereteket szerezzek, a megszerzett tudást felhasználva pedig új módszereket és eszközöket alkossak, ezekkel hozzájáruljak a jövő alakításához.

Segítő szakemberként minden erőmmel azon vagyok, hogy ügyfeleimet a lehető leghatékonyabban támogassam a teljesítményük javításában és fenntartásában, a lehető legjobban felkészítsem őket a sikerre, bármit is jelentsen az számukra.

Hiszem, ha megtanuljuk, hogy hogyan ismerjük meg saját igényeinket, hogyan bánjunk jobban magunkkal, majd ennek hatására másokkal is, akkor választ tudunk találni az új idők kihívásaira, és a megfelelő készségek és tudás átadásával jövőállóvá vállhatunk.

A FUTUREPROOF GENERATION SZÁMOKBAN

0 +
ÜGYFÉL
0 +
ÁGAZAT
0 +
FEJLESZTÉSI ÓRA
0 +
ÉVNYI KÉPZÉS

Legyél Te is jövőálló!